Mindent újrakezdve

Sziasztok! Az első blogom egy olyan lányról szól, aki egyszer csak arra ébredt, hogy nem emlékszik semmire, a kisöccsén kívül. Egy másik lánnyal, és további, vele egykorú 4 sráccal van összezárva egy erdőszéli kis házban a Temze egy elrejtett területén. Jó szórakozást!

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

7. fejezet

Egy barátnőmmel, kinek neve nem jut eszembe, egy repülőn ültünk. Nagyon izgultunk mindketten, egyrészt, mert akkor repültünk először, másrészt, mert végre megláthattuk élőben kedvenc bandánkat, a BTS-t.

-        Add ide a jegyemet, mert nem bízok benned, el fogod hagyni! –mondtam.

-        Nem fogooom –vigyorgott a lány, de azért inkább ideadta a jegyemet, amit akkor láttam először. Felszaladt a szemöldököm, mikor elolvastam, hogy mi van a kis cetlin.

-        VIP? Komolyan? Át versz! –az örömtől bekönnyesedett a szemem, mire a barátnőm szívet formált két ujjal. A nyakába ugrottam, mire a repülő elindult, ezért a mellette ülő fickóra estem, aki emiatt morgott valamit az orra alatt. –Mi van? Ne mondja, hogy nem élvezte! –erre én és a barátnőm nevetni kezdtünk, a srác barátnője pedig szúrós szemekkel méregetett engem. Gyorsan visszaültem a helyemre, bedugtam a fülesemet, és figyeltem a mellettünk elterülő felhőket.

*filmszakadás*

Egy csarnok bejárata felé tartottunk, mikor hirtelen megálltam. Pár army belém ütközött hátulról, a barátnőm pedig kérdőn nézett rám.

-        Nagyon ideges vagyok… mi van, ha elszúrom? Mi van, ha egy kis idegesítő fangirl-nek fog tartani? Mi van… ha csak egy leszek a sok közül? –lehajtottam a fejem, és kis híján elsírtam magam. Legszívesebben visszafordultam volna, sőt, ha egyedül vagyok ott, meg is teszem.

-        Ha az vagy, akkor az vagy. Ideje bemutatkoznod Sugának. Most szépen bemegyünk, és bármi is történjen, magadat adod! Fogd fel úgy, mintha bemutatnálak pár haveromnak! Ha így nem fogadnak el, akkor máshogy se kellj nekik! Értem, hogy fontosak neked, nekem is azok… de ők is csak emberek. Nem muszáj nekik megfelelni. –a lány kis monológja után felkaptam a fejem, hiszen valaki nagyon gyorsan közeledett felénk. Jin elkapta a karunkat, és magával rángatott, be egy ajtón.

-        *angolul* Ez itt a VIP részleg. Ti vagytok a szerencsés kiscsajok, akiket ma boldogíthatunk, igaz? –a barátnőm csak sokkban bólogatott tátott szájjal, úgyhogy rajtam volt a sor, hogy most én álljak a sarkamra.

-        Pontosan. A nevem Anna, ő itt pedig Heni. Minden oké, Jin, sápadtnak tűnsz…?

-        Cuki, hogy észrevetted. Kissé tényleg beteg vagyok, de kibírom. Nem hagyom cserben az armykat. –kacsintott, mire elmosolyodtam, és szívecskét formáltam neki az ujjaimmal.

-        Az a szív lehet az enyém is, kis európai? –jött oda hozzánk Namjoon, mire a barátnőm megszorította a kezemet. Neki Namjoon volt a biasa.

-        Egy már nem is elég, anyu? –vigyorogtam rá, és hozzálöktem Henit.

-        Na, mi ez a tömegnyomor, gyertek már! –ordított oda Suga a folyosó végéről. Odaszaladtam hozzá.

-        Azt is megmondhatnád, hogy hova, fater.

-        Fater? Ne aggódj kislány, megmondom én neked! –ezzel átfogtam a derekamat, nekem pedig elkezdett égni az arcom. Ilyen közelről még félelmetesebb volt.

-        Suga! Engedd már el, Jézusom! –szaladt oda Jin, és játékosan fejbe csapta Yoongit.  Suga elindult, mi pedig követtük. Ahogy beértünk a színfalak mögé, Suga kinyitotta az ajtót, és udvariasan előre engedett, ami először meglepett. Viszont nem kellett sok idő, hogy megtudjam kedves gesztusa miértjét, ugyanis Jhope ugrott elő a semmiből, ordítva. Ijedtemben hátraugrottam, és én is felkiáltottam. Mindenki nevetett, míg én fejbe csaptam Jhope-ot. Már adtam volna egyet Sugának is, mikor ő megfogta a csuklómat, magához rántott és megölelt.

-        Ugye, hogy így sokkal jobb? Tudod, béke meg minden. –felnevettem.

-        Nem is tudtam, hogy békepárti vagy.

-        Ch, egy fake army? Megyek és el is mondom a többieknek! –most én rántottam vissza, és tettem rá az ujjam a szájára. Erre Yoongi csak bele harapott, mire felszisszentem.

-        De gonosz vagy! –lebiggyesztettem a számat, mire ő a kezével felhúzta, kevéske sikerrel.

-        Mosolyogj már! –suttogta.

-        Az nincs ingyen!

-        Nincs, mi? –féloldalasan elmosolyodott, és hirtelen a számra tapasztotta a sajátját. Annyira meglepett, hogy elfelejtettem pislogni is.

*filmszakadás*

A srácok jól teljesítettek a színpadon, mint mindig. Elköszöntek az armyktól, majd visszajöttek hozzám és Henihez.

*filmszakadás*

Éppen Sugát követem, otthagyva a vadul smároló Henit és Namjoont. Suga beinvitál egy öltözőbe, ahol csak ketten vagyunk. A falhoz szorít, és erősen a számra tapasztja a sajátját. Pár percig csókol, majd egy kicsit eltávolodik tőlem.

-        Nagyon megszerettelek, kiscsaj. Üdvözöllek a maffiacsoportomban.

-        Hogy… mi van? –kérdezem, majd meglátok nála egy tűt. –Suga! Mi a franc? –ő csak belém döfi a tűt, mire elálmosodok.

-        Szeretünk, Anna. Én, és minden BTS tagja. Legyél jó kislány. –puszit ad a számra, majd elsötétedik minden.

 

Kipattan a szemem. Egy kórházi ágyban fekszem, körülöttem a BTS összes tagjával, Mikivel, Viktorral, Cintivel és J-vel.

-        Végre felkelt, már azt hittem, meghalt. –könnyebbült meg Viktor.

-        Én reméltem –vágta rá Cinti.

-        KUSS! –ordított Suga. –Mennyire emlékszel, te szuka? Beszélj, különben elvágom a torkát! Jut eszembe, felismered, ugye? –ezzel Jimin mellém lökte Henit, akinek a szája és két keze is meg volt kötve. És itt elpattant bennem valami. Kiszedtem az infúziót a kezemből, kiszálltam az ágyból, és elkaptam Suga torkát.

-        Mégis mit képzelsz magadról, fuckboy? Így kell bánni két lánnyal, aki olyan sok pénzt és időt fektetett abba, hogy egyáltalán találkozhasson veletek? –lehajtottam a fejem. Éreztem, ahogy átjár az adrenalin. –Ereszd el, most. –Suga ijedt fejjel nézett rám.

-        Mi van, Suga, öld meg azt is, mit vagy úgy befosva? –kérdezte JHope, majd mikor Suga nem válaszolt, odajött hozzánk. –Mi a szar? Srácok ennek a csajszinak piros a szeme! –erre Namjoon elvigyorodott.

-        Hát, nem kellett volna megölni az apját is, mert úgy látszik, most már ő az alpha farkas. –itt elengedtem Suga nyakát, aki emiatt a földre esett.

-        MIT CSINÁLTATOK? –ordítottam.

-        Na, most kurva nagy szarban vagyunk, kösz, Namjoon. –mondta Suga, majd felállt, és kiment a teremből. A saját kis csapata követte, én pedig ott maradtam a BTS tagjaival és Henivel a kórteremben.

6. fejezet

Reggel arra keltem, hogy furcsa szagot érzek. Miután rájöttem, hogy ez nem más, mint vér, szemeim kipattantak. Felültem, és rögtön megéreztem az égető érzést karjaimon és mellkasomon, miket vágások, jobban mondva karmolások ékesítettek. Mi a... ? Ekkor meghallottam egy morgást magam mellől. Oldalra kaptam fejem, és a kis farkas vicsorgó pofájával találtam szemben magam.

-        Nyugi! Hé… nem ismersz meg? –néztem a farkasra, mi most rám vetette magát. Eltoltam magamtól, de karmai benne maradtak a pólómban. Ijedten nézett rám, majd orra mozogni kezdett, ahogy megszagolta kezemet. Elengedte a pólómat, mire letettem az ölembe. Bocsánatkérésképp ráugrott a vállamra, és megnyalta az arcomat. –Ez így rohadtul nem lesz jó… egyáltalán mit képzeltem, hogy magam mellé engedtem egy vadállatot? –gondolkodtam hangosan.

-        Azt, hogy meg akarod menteni az életét –Viktor állt a szobaajtómban. Nem is hallottam, mikor kinyitotta ki.

-        Nem érdekel. Megetetem, és szabadon engedem. –Viktor erre felemelt egy kevéske húst, majd az ölembe dobta. Kivettem a húst a zacskóból, és odaadtam a farkasnak, aki vidáman elszaladt vele az egyik szekrény mögé.

-        Készülődj, mert el fogsz késni. –mondta Viktor, majd sarkon fordult, és elment. Ránéztem az órára, és valóban már fél 6 volt.

Kipattantam az ágyból, kerestem egy rövidnadrágot, és egy lezser pólót, amiben kimehetek edzeni. Megfogtam a fésűmet és a fogkefémet, majd a fürdőszobába vettem az irányt. Szerencsére nem volt bent senki, úgyhogy bementem, összefogtam a hajam, és elkezdtem fogat mosni. Éppen fogkrémes szájjal meredtem magam elé, mikor valaki belépett. Odakaptam a fejem. Achilles közvetlenül mellettem állt, és mielőtt észbe kaphattam volna, már át is fogta fél kézzel a derekamat.

-        Még meg sem kérdeztem, hogy hogy aludtál –szája nagyon közel volt az enyémhez, tisztán éreztem forró leheletét számon.

-        Miért nem győződtél meg róla? –hozzáérintettem számat az övéhez, de nem csókoltam meg.

-        Játszadozni akarsz, kutyus? –mondta, majd lenyalt egy részt a számon lévő fogkrémből, és így vezette be a nyelvét a számba.

-        Elfogyott a fogkrémed, Achilles? Adjak kölcsön? –szólalt meg mögötte Miki, mire Achilles elengedett. Felnevetett, majd Miki felé fordult, és elindult felé. Megállt mellette, és oldalról erősen megfogta az ágyékát… asszem itt elfelejtettem, hogy hogyan kell pislogni.

-        Egyszer már megmondtam, hogy ne szólj bele a dolgomba, igaz, Mikike?

-        Engedj el, meleg seggfej! –ordított rá Miki.

-        Miért, kisfiú, mi lesz? –erre még egyet szorított Mikin, aki erre hangosan felnyögött. Achilles a szemét forgatta, majd kisétált, Cintit megkerülve.

-        MIT CSINÁLTÁL VELE? –visította a csaj, de Achilles csak ment tovább a folyosón, mit sem törődve vele. Cinti odasietett Mikihez. –Gyere, hadd segítsek rajtad –erre kirángatta Mikit kezénél fogva, otthagyva engem egy túlzottan nagy sokkban. Gyorsan fogat mostam, majd lerohantam a konyhába.

 

Mire leértem, a többiek már nagy ívben reggeliztek. Meglepetésemre, egy új taggal bővült a csapat. Megálltam a lépcső közepén, ugyanis… kissé félek az olyan emberektől, akiket még nem ismerek. A srácokat is több hónap volt megszoknom. Viktor észrevett, és hevesen integetni kezdett nekem, mire az új srác megfordult. Barna szemeivel meredt rám, mibe kissé belelógott fehér haja. A bal füléből egy hosszan csüngő fülbevaló lógott, míg a jobb oldaliban csak egy sima karika volt. Öltözködése is más volt, mint a többieknek, nem hordott annyi feketét. Jelen esetben egy fekete felső volt rajta, ami alól a derekánál és ujjánál kilógott fehér ingje. Ehhez felvett egy világoskék szakadt farmert és piros cipőt.

A kisurgázása roppant hűvös volt. A srác nem volt se boldog, se szomorú, szimplán…szart mindenre maga körül. A szemébe néztem, és akkor beugrott… a fájdalom ismét megjelent a fejemben, mikor felismertem a srácot. Nem akartam hinni a szememnek, hiszen a holtig imádott rapperem állt előttem!

-        SUGA??? –ordítottam…

-        Mi… honnan tudja a nevemet? Nem megmondtam, hogy töröld az emlékeit, J?!

-        Én megtettem! –a fejemet fogtam, mert a fájdalom nem hogy alábbhagyni nem akart, erősödött.

- Mindegy… mi bajod van, Tina? Gyere ide, azonnal! –Suga hangja mélyen és komolyan csengett. Biztos voltam benne, hogy bántani fog, de már nem volt hova futnom. Elengedtem a fejem, és indultam lefelé a lépcsőn. Vagyis indultam volna, de akkor a fájdalom a fejemtől indulva végigment a gerincemen, és lezsibbadt a lábam. Emiatt leestem a lépcsőn, és már csak annyit hallottam, hogy Viktor odaszalad hozzám, Suga káromkodik, Cinti nevet, Miki tárcsázza a mentőt, J pedig segít Viktornak feltenni engem a konyhapultra.

5. fejezet

Ezek után próbáltam elaludni. Nagyon fáradt voltam, de még mindig nem ment. Fél óra forgolódás után úgy döntöttem, kimegyek, és rágyújtok. Halkan kimentem a konyhába, kinyitottam a legalsó fiókot… de semmi.

Nem hiszem el.

Kinyitottam a felette lévő fiókot, és BINGO. Kivettem egy szálat és egy gyújtót, majd kimentem a ház elé. Számba vettem a cigit, és próbáltam meggyújtani.

Harmadszorra végül sikerült. Emlékeztem, hogy milyen volt, mikor Miki először gyújtott rá, miután Achilles és Viktor kínálgatta. A srác majdnem megfulladt, nekem viszont semmi bajom nem volt… lehet, hogy korábban is szívtam már… nem emlékszem. Beleszívtam a cigibe, majd szédülni kezdtem… leültem a járda szélére, és hallgattam a tücskök ciripelését. Az este, vagy már hajnal hűvös volt, a levegő nagyon lehűlt. Kirázott a hideg, de nem foglalkoztam vele. Újra beleszívtam a cigibe, és akkor hallottam egy hangot… vagyis inkább képzeltem…

-        DOBD MÁR EL AZT A SZART!- egy srác állt előttem… fekete haja volt, és szemüveget viselt… egy ház ablakánál álltunk, a füstöt kifelé fújtam. A függöny bizsergette a hátamat, kissé irritált –most legszívesebben kiütném a kezedből, és akkor pofot adnék, hogy lefejeled az üveget… DOBD MÁR EL! –üvöltött rám a srác…

Ekkor visszatértem a jelenbe, a fagyos utcára, a járda szélére, valahol a Temze partján… sajgott a fejem. Ki volt ez a srác? Sosem láttam még… talán ismertem, mielőtt elveszítettem az emlékeim? Nem tudom… egyszerűen nem tudom. El akartam dobni a cigit, de ekkor láttam, hogy még csak félig szívtam el. Nem akarok pazarolni. A fejemhez kaptam, és kis idő után alábbhagyott a fájdalom. A füst belement a szemembe, mire hevesen pislogni kezdtem.

-        SZERENCSÉTLEN! –hallottam újra a srác hangját, mire visszatért a fájdalom, mi már elérte tarkómat is. Egy utolsót szívtam a cigibe, majd eloltottam. Vártam, míg a szédülés kicsit alább hagy, nem álltam fel. Csak ültem, és éreztem, hogy az eső kicsit elered. Mikor a ruhám és hajam enyhén nedves lett, beugrott a srác neve: Tobi. A srác neve, Tobi! Ekkor üjabb emlékfoszlányom jött.

Egy iskola folyosóján álltam, és nem ismertem senkit. Valószínűleg új lehettem. Bementem egy osztályterembe, mire mindenki felém nézett. A teremben mindenki abbahagyta a beszélgetést, és kíváncsian, amolyan "ez eltévedt?" fejjel néztek rám. Kiszúrtam egy üres helyett, és odasiettem. -Szabad ez a hely?- kérdeztem a srácot, aki a padban ült, mellette üres székkel, amin lábát pihentette. Nem válaszolt, csak levette a lábát, és tovább telefonozott. Letettem táskáimat, és beültem mellé a padba. -Anna vagyok, de a barátaim csak Farkasnak hívnak -nyújtottam felé a kezem, bemutatkozásképp.

-Tobi. A nevem Tobi -kezetráztunk, majd a tanár bejött, és köszöntötte az osztályt.

Tehát így ismertem meg a srácot, akire az imént emlékeztem. De hiszen bemutatkoztam neki! De... mi volt a nevem...? Anna... a nevem... Anna. Ismét éreztem a fájdalmat a fejemben, de nem foglalkoztam vele. Tudni akartam többet… eddig nem nagyon foglalkoztam a múltammal, de most már érdekel… hanyatvágtam magam a betonon, és elkezdtem nézni a csillagokat. Az egyik sokkal fényesebb és sárgább volt, mint a többi. Túl fényes, szinte elvakított. Ekkor valaki a fejemre dobott egy hideg, és nehéz anyagot.

-        Hát te? –szólalt meg mögöttem Miki, mire levettem arcomról farmerjekijét, és magamra vettem.

-        Nem tudtam aludni.

-        Te sosem tudsz. Van valami baj? –bár Miki Cintinek volt a pasija, mégis a legnormálisabb az összes srác közül… tulajdonképpen ő volt a legjobb barátom. Ő nem gyilkolt, ő csak a hackelést végezte. Sok mindent elmondtam neki, de most hezitáltam. Csak nem mondhatom el, hogy emlékeztem valamire, azaz valakire… majd talán egyszer, de nem most. Hiszen ki tudja, lehet a srácok félnek attól, hogy eszembe jut valami… mert annyi még nekem is leesett, hogy nem véletlenül törölték az emlékeimet.

-        Baj az mindig van –nevettem fel –De te hogy hogy itt vagy?

-        Valami felkeltett.

-        Micsoda?

-        Egy kis farkas bejött a szobámba, felugrott az ágyamra, és megnyalta az arcomat! Ne nézz hülyének, komolyan! Szólnom kell J-nek, hogy irtsa ki őket.

-        NE! -ültem fel hirtelen. Nem terveztem kiborulni, ez csak reflexből jött… de mivel Miki furcsán nézett rám, elmeséltem a ma este történteket.

-        Miért nem lepődöm meg Achilles-en? –forgatta a szemét –Na, jó, meggyőztél. Nem mondok semmit J-nek.

-        Leszarom J-t. Cintinek ne mondd el… ugye nem vele aludtál? ! –J nem engedi, hogy bárki is átmenjen a másikhoz éjszaka, de mint mondtam a legelején, J senkit sem tud pórázon rángatni.

-        Nyugi, nem tud róla. Nem vagyok vak, tudom, hogy ki nem állhatod.

-        Ne beszélj úgy, mintha én lennék a hibás!

-        Nem te vagy.

-        Akkor meg? –Miki maga elé meredt. A tekintete szomorú volt… még nem láttam ilyennek –Mi az?

-        El fogom hagyni.

-        Miért, hova mész?

-        Nem úgy! Kidobom a picsába! Szakítok Cintivel!

-        Tessék? –nem bírom Cintit, de azért ez most eléggé hirtelen jött…

-        Szerinted nem vágom, hogy J miért edzi kevésbé, mint téged? Hogy miért védi mindig őt, és miért nem beszél velem annyit, mint régen?

-        Nem gondolsz te ebbe bele egy kicsit sokat? Lehet, hogy csak bírja… mármint, mint én téged…

-        Nem akartam panaszkodni… de hangokat is hallottam már… -ennyit elég volt mondania… ha lehet, most még jobban meggyűlöltem azt a csajt… ki az a lány, aki nem akarna Mikivel lenni? A srác rohadt kedves, mindig segít, még ha nem is éri meg neki, emellett nem is néz ki rosszul… nem értem ezt a nőt. Szorosan magamhoz öleltem Mikit, és így is maradtunk pár percig –Menjünk, még oda kell adnom Viktornak valamit. –felálltunk a járdáról, és bementünk a házba. Követtem Mikit a szobájába, és visszaadtam neki a kabátját. Megölelt, majd bezavart a szobámba azzal a paranccsal, hogy aludjak, ugyanis már 4 óra elmúlt. Engedelmeskedtem, Miki követett a szobámig, felébresztette Viktort, aki emiatt elég durcás lett, de követte Mikit, akárhová is mentek. Bebújtam a farkas mellé az ágyamba, és szinte azonnal elaludtam.

 

 

Nos, itt lenne a rész. A sztorit ugyanúgy megtaláljátok wattpadon:

https://www.wattpad.com/user/bethsochaczki

Egy hét múlva talákozunk, addig is vigyázzatok magatokra! ^^

4. fejezet

Lefektettem a farkast az ágyamra, betakartam, mire rögtön el is aludt. Kiléptem a szobámból, és éppen mentem volna vissza Achilleshez, mikor beleütköztem Viktorba.

-        Hát te?- kérdezte.

-        Nem tudtam aludni, így bejöttem a szobámba, és gyakoroltam kicsit az írást…

-        Tanulj meg hazudni, kicsim. Én pedig nemrég keltem fel arra, hogy valaki lenyúlta a Jack Danielsemet. Nem tudsz erről semmit, baba?

-        Mi lenne, ha ezt később elmesélném?- kérdeztem, de Viktor, mint aki nem is hall engem, belépett a szobámba, és felkapcsolta a villanyt. Szerencsétlenségemre, rögtön kiszúrta a farkast az ágyamban.

-        Mi a f.sz? ! - szaladt az ágyamhoz.

-        Mondtam, hogy majd elmesélem, ha esetleg nem hallottad volna!- sóhajtottam- Bevittem a konyhába, hogy legalább be tudjam vizezni, de Achilles ott volt.

-        Ja, igen, ő mindig ilyenkor eddz.

-        Hát, most már tud a farkasról, és bár segített kifertőtleníteni a sebeit, kér cserébe valamit.

-        Erre kellett a Jack Daniels?

-        Igen… bocsi.

-        Mit szólnál, ha nekem is tartoznál érte valamivel? – kacsintott rám. Igen, egyértelmű, hogy Achilles majd mit szeretne.

-        Ne kezd te is, jó?- mondtam, de Viktor megint nem figyelt, csak elkezdett durván csókolni, közben pedig két kézzel belemarkolt a hátsómba. Viszont túl erős volt, ezért felnyögtem. Elnevette magát, majd elengedett. –Remélem világos voltam, szépségem. –ismét rám kacsintott –ha gondolod, bent maradok, hogy figyeljem az új lakótársunkat. -nézett az ágyamban békésen szundító farkasra.

-        Legyen.

-        Na, húzzál Achilleshez, tőle jobban kell tartanod. –nem kellett kétszer mondania. Gyorsan adtam neki egy puszit, majd elindultam vissza a konyhába.

Achilles a konyhapulton ülve várt rám. Hátradőlt, és tenyerén támaszkodva felnézett, mikor beléptem a konyhába.

-        Éppen ideje, kutyus. - általában mindig kutyusnak hívott, de nem sikerült rájönnöm, hogy miért –gyere, tudod mi a dolgod. –bár ne tudtam volna. Achilles a tipikus 20 centis a társaságban. Volt alkalma megértetni velem, és ez most sem lesz másképp. Közelebb mentem hozzá, és letéptem alsónadrágját, mire felszisszent.

-        Mi van? –kérdeztem meglepetten.

-        Hideg. Ne is törődj velem. –úgy döntöttem, hogy hallgatok rá, és nem faggatom tovább. Viszont mikor hozzáértem, azonnal felállt.

-        Hideg, most komolyan? Mi van veled?

-        Aj, megértenéd, ha tudnál, hogy nézel ki, te kutya. Na, tedd a dolgod, ne mondjam még egyszer. –be kellett vallanom, valamilyen szinten féltem tőle. Nem csak az akaratossága miatt, vagy, mert mindig el tudta érni, amit akart… hanem szimplán, mert ő Achilles. Viszont a félelmemet mindig felülmúlta az, amit akkor éreztem, mikor kutyának nevezett… talán felizgatott, nem igazán tudom. Nem volt sok időm ezen gondolkodni, és nem is akartam. Gyorsan túl akartam lenni ezen, így elkezdtem „elvégezni a dolgom”, kézzel is rásegítve. Bejött, ugyanis két perc múlva már éreztem is azt a már megszokott ízt a számban, és éreztem is, ahogy lemegy a torkomon a „művem”. Achilles felsóhajtott, majd leugrott a pultról, és a fülembe súgott:

-        Imádlak. Na, mutasd az ízt- ezzel minden előzetes nélkül ledugta nyelvét a torkomon. –Egyébként, tudom, hogy te is ember vagy, jó?-utalt arra, amit nemrég mondtam neki-Ne flegmulj. Na, had nézzem, mit tett veled a nyögésem, kutyus. –megint megcsókolt, és közben belenyúlt a nadrágomba. Meglepetésemre igenis nagy hatást tett rám ez a srác. Felnevetett. –Tehát azt is elfelejtetted, hogy nem vonzódtál a fiúkhoz… elég szomorú- nevetett tovább, majd rádobott a pultra. Éppen készült levenni a ruháimat, mikor valaki elkapta hátulról a nyakát, kirúgta alóla a lábát, mire Achilles a földre került. Viktor két térdét rátette a hátára, ezzel leszorítva őt a földre.

-        Most már hagyd aludni!-mondta Viktor.

-        Miért, mit zavar az téged, ha megdugok egy csajt? !- ordított vissza Achilles. Erre Viktor a füléhez hajolt, és valamit belesúgott, amit nem hallottam. Meglepetésemre Achilles csak bólintott, majd miután Viktor leszállt róla, rám sem nézve kiment a konyhából.

-        Jól vagy? –kérdezte Viktor. Megráztam a fejem, mire ölbe vett, és bevitt a szobámba. Lefektetett az ágyamra, és mikor már az ajtónál volt, visszanézett rám, és észrevette, hogy elsírom magam. –Mi a baj? –szaladt vissza hozzám-túl durva volt veled?

-        Nem, csak… nem emlékszem, hogy én kivel veszítettem el… azt hittem, mikor először lefeküdtem veled, hogy szűz vagyok…

-        Te jó ég… - Viktor szemében haragot láttam, nyílván J iránt, amiért minden emlékemet elvette. Lefeküdt mellém, és lágyan csókolózni kezdtünk. Kb 10 perc után abbahagytuk, majd megszólalt –mondjuk azt, hogy nekem adtad.

-        Te kivel veszítetted el?

-        … még kiskoromban Achilles kivitt az erdőre… és szórakoztunk kicsit.

-        … nem tudom, melyikünk a gázabb.

-        Én sem.

3.fejezet

A szobában sötét volt. Épphogy besütött a Hold fénye. E nélkül gondolkodni is képtelen lettem volna. Kavarogtak fejemben a gondolataim, még aludni sem tudtam. Viktor viszont mélyen aludt mellettem, erős karjaiban tartva. Másnap reggel 6kor edzés, de… képtelen voltam lecsukva tartani szemeimet. Még pár percig hallgattam Viktor légzését, majd kiszálltam az ágyból. Átmentem a saját szobámba, felvettem egy fekete rövidnadrágot, trikót (vagyis azt, amit éppen kihúztam a szekrényemből), a kedvenc combig érő fekete zoknimat, majd lementem a földszintre. Felvettem a Conversemet, majd bementem Achilles szobájába. Ő szerencsére nem volt bent, mert mint mindig, egyedül ment edzeni az éjszaka közepén. Azt állítja, hogy a hideg levegőn sokkal jobban tud futni, és az energiája is több… ettől függetlenül nappal szinte mindig alszik, ha nem, akkor is olyan, mint egy zombi. A srác maga egyszerű, a világon csak két olyan dolog van, amit ki nem állhat: az embereket és a meleget. Az ő szobájában voltak a fegyverek. Legalábbis én csak ezekről tudtam. Elvettem egy machetét, rákötöttem a derekamra, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem a házból, és egyenesen a ház mögött lévő erdő felé vettem az irányt.  Még sosem voltam ott (vagy csak nem emlékszem rá) és már felemésztett a kíváncsiság. Halkan becsuktam az ajtót, és elindultam. A házat, vagy legalábbis az annak nevezett, régen templomként funkcionáló átalakított romhalmazt nem volt nehéz megkerülni. Mögötte szintén volt egy kisebb ház, ajtaján lánccal, amit egy nyitott lakat kötött össze. Leszedtem a lakatott és a láncot, mire az ajtó magától kinyílt. Beléptem, de nem láttam sok mindent, azon a ládán kívül, amit a hold fénye megvilágított. Belenéztem hát a ládába, ami tele volt szerszámokkal. Kicsit kutakodtam benne, majd meg is találtam, amit kerestem. Felkapcsoltam újonnan szerzett zseblámpámat, és beljebb léptem. Mint kiderült, egy istállóban voltam, tele szalmával, és kisebb bogarakkal. Hirtelen összerezzentem… nincs semmi bajom a bogarakkal, vagy a kellemetlen elhagyatottság szaggal, viszont a félelmetes hangokkal már annál inkább. Mozdulatlanul álltam, mindaddig, míg újra nem hallottam a hangot. Kutyanyüszítésre emlékeztetett, és a kíváncsiságom nagyobb volt a félelmemnél, így maradtam, hátha újra hallom a hangot, mert féltem, hogy csak valaki vagy valami meg akar tréfálni, és pontosabban akartam tudni, hogy honnan jön a hang. Nem kellett sokáig várnom, mikor újra hallottam a hangot, tőlem jobbra, nem messze. Benyitottam egy kamrába, és megpillantottam egy kis kutyust, aki sérülten feküdt egy halom szalmán. Leguggoltam, és lassan közelítettem felé. Mikor közelebb értem, láttam, hogy ez nem is kiskutya, hanem farkas. Valószínűleg az erdőből jött ide, de tippem sincs, hogy hogyan juthatott be. Mindenesetre közelebb mentem, és hagytam, hogy megszaglásszon. Nem sok érdeklődést mutatott irántam, csak nyüszített. Végigsimítottam a hasán, majd karaimba vettem, és kivittem az istállóból. Letettem, amíg bezártam az ajtót, majd ismét felvettem, és lefutottam vele a házig. Halkan benyitottam, és bementem a konyhába. Ahogy felkapcsoltam a villanyt, Achilles állt előttem egy száll bokszerben, zokniban és magas szárú tornacipőben, kissé izzadtan.

-        Nocsak, nocsak. - nézett rám önelégült tekintettel -nem is tudtam, hogy van egy kis háziállatod -én csak szótlanul álltam ott, mint egy kuka, kezemben a kis farkassal. Mikor nem szólaltam meg, kitalálva gondolataimat, felnevetett. –Van az a pénz, amiért nem szólok J-nek, kutyus.

-        Mit akarsz? -félve magamhoz öleltem újdonsült házi kedvencemet, és behúzott nyakkal néztem Achillesre.

-        Naiv kiskutyus… azt hiszed, nem tudom, hogy honnan van az a machete? Mit kerestél te az én szobámban, mi? -meg is feledkeztem a machetéről… miért pont ő volt a konyhában? Miért nem Viktor, vagy Miki, vagy bárki más… ennél még J is jobb lett volna, ugyanis Achilles, ha kitalál nekem valamit, akkor azt kell tennem… tulajdonképp ő a második főnököm. -Ez már így is sokba fog neked kerülni, szóval válaszolj!

- Én… -nem tudtam eldönteni, hogy az igazat mondjam-e… de mivel hirtelen semmi sem jutott az eszembe, muszáj voltam -csak ki akartam menni az erdőbe… még sosem voltam ott, és hát… kíváncsi voltam.

-        Kíváncsi, mi? -nem hitt nekem, ami felidegesített.

-        Igen, Achilles, mivel én is ember vagyok. Legalábbis J azt mondta -ezen mindketten elmosolyodtunk. –Nézd, bármit megteszek, amit mondasz… és sajnálom, hogy bementem a szobádba, tényleg… de segítened kell.

-        A farkasról beszélsz, ugye? Megsérült? Mutasd! -elvette tőlem a farkast, és feltette a konyhapultra. Pár percig tanulmányozta, majd megszólalt -Csak pár vágás van rajta, semmi komoly. Hozz egy kis alkoholt, meg pár zsebkendőt, elintézem.

- Nem is tudtam, hogy értesz az állatokhoz...

- Indíts! -engedelmeskedtem. Visszamentem Viktor szobájába, és halkan levettem pár zsebkendőt a polcról. A zsebkendők mellett volt egy Jack Daniels, amit szintén felkaptam, és kiviharoztam a szobából, vissza Achilleshez. Átadtam neki a dolgokat, majd néztem, ahogy kifertőtleníti a farkas sebeit. Mikor végzett, hozzám hajolt, és a fülembe suttogott: -Vidd el a kis szörnyeteget, itt várlak. -el is felejtettem, hogy kérni fog ezekért valamit… de nem volt időm ezeken fantáziálni, megfogtam a farkast, és berohantam a szobámba.

 

Mostantól csak hétvégenként fogok hozni részt, mert a kolis wifi egyszerűen pocsék... szép hetet mindenkinek! ^^ (szerk.)

2. fejezet

A víz miatt átlátszó pólóval sétáltam a szobám felé. A forró beton égette a talpamat. Próbáltam úgy felfogni, hogy J csak meg akart védeni a napszúrástól. Ettől a gondolattól elmosolyodtam. Lehunytam a szemem, és élveztem, ahogy a tűző nap égeti lábaimat és arcomat. Hirtelen valaki belém ütközött, mert nehogy már jól érezzem magam kicsit.

-        Hali. Pont téged kerestelek! –Viktor volt az a srác, akivel néha… „elhülyéskedtük” az időt. Na, most pont nem volt kedvem hozzá.

-        2 másodperced van, hogy elmond, hogy mi ilyen sürgős. –mondtam flegmán, de azért végigsimítottam izmos mellkasán. Általában ilyen bunkó vagyok mindenkivel, de a srácok tudják, hogy miken mentem keresztül, és ha elmondanának nekem dolgokat saját magamról, valószínűleg napokig sírnék, tehát nem mondanak. Ezért pedig mindet utálom. Ugyebár semmilyen emlékem nincs a 16 éves korom előtti időszakról, amióta pedig itt vagyok velük. Az egyetlen dolog, amit nem tudtak kiverni a fejemből, az a kisöcsém. De mint kiderült, J-n kívül senki nem tud róla semmit. Viktor komoly tekintettel a szemembe nézett, majd ezt mondta:

-        Lehet tudtam szerezni pár információt az öcsédről.

-        A… az öcsémről? El kell mondanunk J-nek, tuti tud majd segíteni! – kiálltottam.

-        Hülye! – Viktor a számra tapasztotta a kezét, majd karon ragadott, és bevonszolt a házba. Ahogy végighaladtunk a nappalin a szobája felé, a srácok mind felnéztek az éppen játszott konzolos szarságukból (mert mi mással játszana nappal egy sorozatgyilkos banda), és elhangoztattak olyan intelligens dolgokat, mint a „Mizu, Vik, ha nem ölsz a pisztolyoddal, akkor kényezteted?”, „Én is már!”, „Nem unjátok még?”, és a személyes kedvencem a „Tina, hozzám is jössz később, különben lelőlek”. J is ott volt közöttük, bár ő csak fütyült egyet… valamiért ez idegesített fel a legjobban.

-        Kuss már, mi vagy te, KV főző?- mielőtt J bármit reagálhatott volna,Viktor berángatott a szobájába, és bezárta magunk után az ajtót.

-        Most nagyon figyelj, mert el kell mondanom valamit. J nem tudja, hogy emlékszel az öcsédre, és hidd el nekem, jobb, ha ez így is marad. Amikor idehozott, kitörölték az emlékeidet, mert túl okos voltál, és sokkal jobban meg tudtad magad védeni nálunk. Még csak… nem is Tina a neved.

-        Ó, igen? És akkor most dobjak hatost golyóval, vagy mizu? Mire kellene emlékeznem?! Miért nem mondasz semmit?

-       Tudod jól, hogy azzal csak neked okoznék rosszat, mert magadtól kell rájönnöd. Egyébként is J egyből leszúrna. És hogy mire kéne emlékezned? Nem tudom, Tina, mondjuk a szüleidre. Mondjuk arra, hogy hogy kerültél ide, hogy hol laktál, hogy miért akarnak téged kinyírni… mármint…

-        Ki akarnak nyírni? Akkor azt… komolyan mond… ta… J? – a szívemhez szorítottam a két kezemet. Egyszerűen… nem lehet. Én még nem akarok meghalni… nem most… nem 17 évesen.

-        Tina… - Viktor hozzám akart érni, de elhúzódtam tőle. Majd mikor újra kimondta a nevem, megütöttem, mire ő a falhoz szorított – Tina, fejezd be.

-        Hagyj békén. Most azonnal engedj el, és többet ne szívd el tőlem az oxigént!csendben maradt, de nem engedett el. Csak nézett a szemembe, azokkal a sötétzöld szemeivel, végül mégis megszólalt.

-        Miért?

-        Hiszen te mondtad. Egy hülye kis liba vagyok, aki nem emlékszik senkire, és semmire. Engedj el, nem akarok itt lenni. Nem akarok veled, vagy veletek lenni. Azonnal el kell innen mennem, és nehogy megpróbálj megállítani! Ha valaha megtudtam védeni magam, lehetséges, hogy eszembe jutnak a fogások… –beleharaptam a számat. Nem, nem fogok előtte sírni.

-        Nyugodj le. Te pont az ellenkezője vagy, emellett gyönyörű, és ha még egyszer így beleharapsz a szádba… -ökölbe szorította a kezét, de nem foglalkoztam vele. Mélyen érintett amit mondott… még hogy gyönyörű… az lennék? Mit jelent az egyáltalán?

-        Viktor. Nekem… milyen színű a szemem? – Viktor elkerekedett szemekkel nézett rám. A házban nem volt tükör, és egyszerűen nem emlékeztem magamra sem. Semmire sem emlékeztem, csak az öcsémre. Csakis rá.

-        Istenem… és még könnyezel is… ne tedd! Nagyon rossz nézni… nézd, Tina… nem mondhatom el… - Viktor oldalra billentette a fejét, és felsóhajtott– azért remélem, rám fogsz majd emlékezni, Tina. Nem bírnám ki, ha nem így lenne –suttogta, majd levette kezeit a csuklómról, rátette a csípőmre, hozzám nyomta életre kelő fegyverét és megcsókolt.

-        Azokat a szemeket sosem fogom elfelejteni. Lehetetlen.

-        Nem jó. Ígérd meg.

-        Ígérem, Vik.

1. fejezet

Hirtelen nagy puffanást hallottam magam mellől. Cinti csúszott el a sáron, majd mintha pont így akarta volna, a könyökére támaszkodva hozzám szólt.

-        Hé, tesó, most mi van közted meg az Achilles között? – felnevettem. Egyrészt, mert nyílván nem velem kívánt beszélgetni, másrészt meg, mert úgy tette fel a kérdést, mintha tényleg érdekelné. Én alapból nem tisztelek senkit, de ezt a csajt addig rúgnám, amíg le nem jön az összes plasztikai cucc, amiket az évek alatt csináltatott. Egyszer azt álmodtam, hogy vér sast csináltam belőle… mondjuk az azért durva volt.

-        Drágám, köztünk már olyan régen vége mindennek, hogy történelem órán tanítják. – valószínűleg nem erre a feleletre számított, de csak nem hagyott békén:

-      Rólad töri órán? Akkor azért alszanak ott annyian.

-     Az a tanár hibája. De igaz is, inkább aludjanak, minthogy hányjanak a parfümöm szagától, és ezért folyton tusfürdőt tegyenek a padomba–vigyorogtam rá. Achilles mesélte, hogy ő mér kiskora óta ismeri Cintit, és ez egy megtörtént eset volt. J nagyon erőlködött, hogy visszatartsa nevetését, de végűl feladta, és hisztérikusan röhögni kezdett. Cinti felpattant, és megjátszott sértődöttséggel  elsétált... neki sajnos nem elég ennyi, hogy megértse, gáz amit csinál. Ha díva akar lenni, mert őt ez teszi boldoggá, hát legyen, engem nem zavar… amíg nincs a közelemben, legalábbis.

-        Bánni fogjuk még ezt- szólt J. – Meg amúgy is, mire jó ez az ellenségeskedés?

-        Ne törődj vele, egyébként sincs semmi közöd hozzá. –válaszoltam. –És most hagyj békén, egyelőre ennyi elég volt belőled –szálltam ki a vízből.

-        És mi lesz a kérésemmel?

-        Mintha nem várhatna. – ezzel én is elsétáltam, kevésbé megjátszott haraggal, és vizes hajjal.

- Tudom, hogy nem haragszol. -kiálltott utánnam. Jól tudta, de azért nem néztem vissza rá.

Prológus

A lábam épphogy csak beleért a hideg Temze vízébe, mikor megéreztem valaki talpát a hátamon, a következő pillanatban pedig a vízbe estem.

-       B*zi! Nem hallottál még arról, hogy hirtelen hideg vízbe esés következtében megállhat a szívem? !

-        Egy hullával több, vagy kevesebb, mit számít az nekem? –kérdezte J, a főnököm. –Egyébként meg, attól, hogy a folyó egy elrejtett részén vagyunk, attól még nem kellene megfürödnöd benne. – oktatott ki.

-        Nem szándékoztam, amíg bele nem löktél! Amúgy is, mit akarsz, lúzer? –ordítottam a főnökömre. Ez nálunk megszokott dolog volt, elvárta, hogy tiszteljük őt, éppen ezért nem tette senki. Én pláne, mivel a csávó teljesen megvolt győződve két dologról. Az egyik, hogy ellenállhatatlan, a másik, hogy szeretem. A kettőből, nos, egyik sem volt igaz. Bár tartottam tőle valamilyen szinten, nem csodálkozom a viselkedésén. Szegény már több éve szingli, a csapatában pedig csak én vagyok lány. Illetve még Cinti is, de őt annyira gyűlölöm, hogy említésre sem méltom. Legyen elég annyi, hogy majdnem meghaltam miatta.

-        Lenne egy elintézendő ügyed.

-        Hallgatlak.